71. »Halljátok meg hívásomat!«

»Lányom, úgy szeretem papjaimat, éjjel-nappal gondolok rájuk. Egészen az övék vagyok az áldozat bemutatásakor. Ott vagyok mellettük nehéz napi munkájukban, minden szenvedésükben, és mégsem vesznek észre. Mert önmagukat Elibém állítják, mert előbbrevalónak képzelik magukat Nálam. Szólok hozzájuk, de nem hallanak, mert önszeretetük, féltékenységük, nagyravágyásuk, fertőző gőgjük és a hiúság mindent elpusztító sarával betömték fülüket! Így, önmagukat elvakítva, süketen élik ezt az életet, amellyel megajándékoztam őket. Papjaim! Kedves papjaim! Halljátok meg hívásomat! Jöjjetek Hozzám! Hagyjátok el azt az utat, amelyet a pokol füsttakarója tesz sötétté! Térjetek meg, mert az idő már nagyon rövid! Ha vegképp elveszítetek Engem, senki sem segíthet rajtatok többé!«