1. A vihar

Még nem jártam iskolába. Erdőkkel körülvett otthonunk felett hatalmas vihar tombolt. Édesapám karjaiba vett, a konyha üvegezett ajtajában bámulhattam az ítéletidőt. Villámlott és dörgött szakadatlanul. Édesanyám, testvéreimmel együtt, térdenállva imádkozott. Kicsi voltam, nem vettem részt az imában, nem is fogtam föl a veszélyt. A villámok fényénél messzire elláthattam, úgy tűnt, egészen a mennyországig. Megkérdeztem édesapámat: honnan ez a nagy dörgés, ezek a fénylő villámok? Apám így felelt: »Tudod, kislányom, gonoszak lettek az emberek, s az Úristen most kisujját felemelve megfenyíti őket. Arra figyelmeztet minket, hogy jók legyünk.« Megkérdeztem: »S mi történik akkor, ha az Úristen a nagyujját emeli fel?« Apám kicsit elgondolkodott, 'majd így felelt: »Akkor, kislányom, mindannyian meghalunk.« Ez volt talán az első eset, amikor megsejtettem valamit az ítéletből, amiről annyi üzenetet nyertem az Úrtól."