Így szólt az Úr:
- >>Lányom, közöld gyóntatóatyáddal: ha tiszta és áldozatkész lelket találok, általa nemcsak ezer lelket, hanem egész nemzeteket mentek meg.<<
-Elfelejted Uram, ki és mi vagyok én.
->>Te valóban semmi és senki vagy; nincs is más dolgod, csak az, hogy tovább add, amit neked mondok.« Ekkor megnyugodtam, hogy megmaradhatok semmiségemben.
Más alkalommal azért panaszkodtam az Úrnak, hogy nem tudok jól magyarul. Magamban azt reméltem, hogy fölment e nehéz feladat alól. Azt válaszolta nekem: "Ó, te tudatlan, te gyámoltalan! Mit gondolsz, miért adtam melléd segítséget, gyóntatódat és ujoncmesternődet? Ők melletted állnak.«
Megkérdeztem Jézustól, mi a szándéka velem, így válaszolt: "Lányom, te a szeretet és a szenvedés által áldozat leszel a papokért, a bűnösökért és a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért. Légy készen minden áldozatra őérettuk. Amikor tőled valamilyen áldozatot kívánok, jelentsd elöljáróidnakés gyóntatódnak. Ha ők ellenkeznek, akkor belső szenvedést küldök rád. Ebből megtudják, hogy Én kívánom tőled az áldozatot.«
Amit Jézus mondott, azt meg is tette. A belsőszenvedések oly nagyok voltak, hogy inkább elviseltem volna akármilyen testi fájdalmat és megpróbáltatást.
Egyik napon, kompletórium idején, Jézus oly erősen vont magához, hogy elveszítettem az uralmat érzékeim fölött, és nem tudtam elvégezni a szóbeli imákat. Amikor ismét magamhoz tértem, nagyon szenvedtem, mivel megzavartam a közös imát. Szenvedtem amiatt is, hogy Jézus előre megmutatta a világra váró katasztrófákat és a lelkek lezüllését.
Elöljáróim megparancsolták nekem, kérjem Jézust, hogy kegyelmi adományait feltűnés nélkül adja, különben nem vehetek részt az imákban, s nem maradhatok a magdolnanövérek közösségében. Kérésemre Jézus így felelt: "Jól van. Ezentúl feltünő jelek nélkül részesülsz kegyelmi adományaimban. Úgy fogok élni és működni benned, mint egykor, földi életemben az emberek között. Jöttem és mentem, imádkoztam és dolgoztam, mint akármelyik ember. Lelkem rejtve volt a világ számára, miközben Atyámnál időztem elragadtatásban.«
A feladat, amellyel Jézus megbízott, sok szenvedést hozott nekem. Mikor panaszkodtam emiatt. . Jézusnak, így szólt: »Gyermekem! Én a kereszten és a kereszt által váltottam meg a világot. Elvéreztem. Gyóntatód, újoncmesternőd és te, nem szenvedtetek még az elvérzésig! Ne feledd el, hogya szenvedés a vételár azért a földért, amelyen hazádnak és az egész világnak szebb jövőjét építem.«
1940-ben gyakran küszködtem kételyekkel a közlések valódiságát illetően. Jézus így szólt hozzám: »Ne félj! Én voltam, aki hozzád szóltam, Én, az örök Szeretet, az örök igazság hatalmas szava. Akarom, és az a kívánságom -, hogy Szeplőtelen Anyámat nyilvánosan és ünnepélyesen a Világ Királynőjének ismerjék el - eljusson papjaimhoz. Szívem nem nyugodhatik, amíg Szeplőtlen Anyám, mint a Világ Királynője, el nem foglalja királynői trónusát!«.
Félénken válaszoltam: »Én ezt nem tudom közölni a papokkal, mert nem beszélek jól magyarul, s fönn áll az a veszély, hogy kívánságodat helytelenül adom tovább.« Ezt hallván ilyen szavakkal vígasztalt az Úr: Én, a Bölcsesség Istene, a kicsikkel kicsi vagyok, a nagyokkal nagy. Ne vonakodj, közöld mindezt gyóntatóatyáddal! Ő nem fogja félreérteni isteni akaratomat és szándékomat.«
Néhány nap múltán így sürgetett Jézus: »Ha Én beszélek, te is beszélj! Ha pedig hallgatok, hallgass te is! Miért félsz? Nem fogsz kudarcot vallani. Szeplőtelen Anyám el fogja érni a neki kijáró királynői tiszteletet. Utoljára bíztam rád valamit: menj hát, és tedd, amit parancsoltam! Nem szabad késleltetned Szívem örömét, melyet általad elérhetek, s el fogok érni!«
Mikor egy látomás alkalmával megtudtam, hogy hazám nem kerülheti el a borzalmas katasztrófát, azt gondoltam, hiábavaló az írás és a közlés. Jézus szelíden korholt: »Abbahagytam-e művemet, amikor megláttam a keresztet és a halált? Neked is így kell tenned! Tovább kell folytatnod az írást, még akkor is, ha holnap tán meg kellene halnod és munkád kárba vész. Nem a te műved az, amit teszel, hanem az Enyém! Én vagyok az, aki művem fölött rendelkezem - senki sem vonhat ezért kérdőre Engem, senki sem kontárkodhat bele abba, amit Én csinálok!«
»És ha gyóntatóatyám megtiltja az írást?« - kérdeztem. »Akkor nem fogsz írni. Gyóntatóatyád szava az Én szavam. Gondosan őrizd meg az írásokat, mert a háború után szükség lesz rájuk! G. páter" folytassa tovább művemet akkor - mint annak apostola.«
Más alkalommal így vigasztalt Jézus: »Fogadd isteni parancsomat belső nyugalommal. Ezt csak akkor találod meg, ha gondolataid csakis Felém irányítod. Akarom, hogy közléseimet mondd el gyóntatóatyádnak. Te vagy a botocska kezemben, amellyel ki akarom nyitni az ajtót, hogy eljuthassak papjaimhoz.«
Ó Jézus, jó Pásztor! Mit tettél, mit gondoltál, mire jutottál, amikor rám találtál, ennyire megalázkodtál? Lehetetlen, hogy Jézus kéréseinek ellenálljak. Kívánságait teljesíteni akarom, amíg csak Ő akarja. Legyen mindez az Ő dicsőségére, mert Ő a minden, és én a semmi vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése