24. »Hozz áldozatot és imádkozz a lelkekért!«

Egyik éjszaka, a papokhoz intézve szavait, ezeket mondta Jézus: >>Én a lelkekért és a lelkek miatt jöttem a világra. A hivatástok és kötelességtek: a lelkeket megmenteni! A lelkekért kell élnetek! Ha Bennem és szeretetemben megmaradtok, győzni fogtok.« Hozzám fordulva így szólt: "Velem együtt szenvedő jegyesem! Ma éjjel nem kevesebb, mint háromszáz pap bántott meg halálosan, nem az egész világból, hanem csak három országból, száznyolcvan pedig abból az országból, ahol te élsz. Aldozataid által, kétszázat megmentek borzalmas bűnétől, a többi százért vajon ki hozna áldozatot? Amilyen gyakran ezek a lelkek halálosan megsebzik Szívemet, annyiszor kellene értük meghalnom.« Jézussal együtt szenvedtem ezekért a lelkekért. Szívesen elvállaltam volna a világ összes szenvedését, hogy legalább egy súlyos bűnt, mely az én Jézusomat oly nagyon sérti, megakadályozzak. Azt mondtam: >>Jézusom, készen állok minden áldozatra.« Ő így felelt: "Még ma a matutinum alatt ostrozd meg magad, hogy ezáltal megtévedt papiaimat kiszabadíthassam a bűnből és Szívembe zárhassam. (Mivel ebben az időben elöljáróim, a feltűnő kegyelmek miatt, felmentettek a közös ima végzése alól, mindezt titokban elvégezhettem.) De mivel előző önostorozásaim miatt nyílt sebek voltak a testemen, azt mondtam Uramnak: »Édes üdvözítőm! Sebeim még nagyon fájnak, nincs ép hely a testemen, ahová az ostorral lesujthatnék.« Ö azt felelte: »Leányom! Nyílt sebeidre üss, mert fölöttébb szükséges most a szenvedés vállalása, hogy a lelkeket megmenthessem. Fájdalmaidat ajánld föl isteni Szívemnek, azokkal a szenvedésekkel együtt, amelyeket ostorozásomkor szenvedtem el. Ajánld föl virrasztásaidat és imáidat a lelkekért...