32. Ismét a vezeklésről

"Közöld gyóntatóatyáddal, hogy Én, a te Jézusod és az ő Jézusa, amíg a földön időztem, csak imádság és áldozat árán érhettem el mindazt; amit Atyámtól kaptam. Sok vezeklést végeztem. Éhezést, szomjazást, kimondhatatlan keserűségeket, fáradtságot, éjszakai imákat, virrasztásokat és mindenfajta szenvedést kellett magamra vennem, hogy elnyerhessem Atyámtól a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása és az ördögök kiűzésének erejét.« . "De Én nem parancsolok és nem követelek; csak kérek, Szívem teljes alázatával kérem Egyházamat lelkiatyádon keresztül: gyűjtse össze az áldozatos lelkű papokat, hogy általuk Szívem kívánsága teljesüljön.«Ám csak akkor kedves Előttem az áldozat, ha az áldozatot hozó lelkek nem sebeznek meg, különösen nyelvük által, felebarátaik megbántásával. Ha valaki azt mondja: Uram, én szeretlek Téged -, de ugyanakkor arcul üt, az nem szeret Engem. Ezt leginkább a szerzetesnőknek üzenem, mert nagyon szeretem, és éjjel nappal szemmel kísérem őket. Ismerem hűségüket -, de lanyhaságukat is. Ezért figyelmeztetem őket: mindenekelőtt nyelvüket és érzéseiket áldozzák föl Nekem, mert e kettő, ha rosszra hajlik, nagyon hamar kioltja a szent tüzet."