39. »Áldozd föl magad«

Az Úr a következő szavakat intézte hozzám: »Lányom áldozd föl magad azokért az elöljárókért, akik gőgös önteltségük miatt keresztezik akaratomat, és sötétben, távol vannak Tőlem. Azt akarom, hogy fölismerjenek Engem a valóság fényében, megtisztuljanak a szeretet tüzében, s kövessék a végtelen szeretet parancsait.««Lányom, imádkozz és áldozd föl magad ezekért az elöljárókért, akik Engem nem akarnak fölismerni a lelkekben. Sokat kell szenvednem ezért, mert szeretem őket, s szeretném, ha alattvalóikban fölismernének Engem. Imádkozz megvilágosításukért! Fontolják meg ezek az elöljárók, hogy Én vagyok az igazi, és legfőbb elöljáró, Én vagyok az egyetlen Úr, aki szabadon cselekszik, akit semmi és senki meg nem köthet. Helyetteseim, tudnotok kellene, miért beszélek hozzátok ilyen kemény szavakkal! Uralmam nem önkényuralom, hatalmam nem erőszak! Ha szólok, tiértetek szólok; engedelmeskedjetek, míg nem késő!« Ezután két hónapon át nem beszélt az Úr az elöljárókról. Két hónap múltán ismét láttam az Urat: szomorúan tekintett azokra az elöljárókra, akik köteleket készítettek elő, hogy Őt megkötözzék. Az Úr sírt miattuk, de méginkább sírt azok miatt, akik elöljáróik engedetlensége következtében elvesznek. Fájdalmában így szólt: »Eltávolítom utamból ezeket az elöljárókat! Lányom! Szavadat véreddel írd le és küldd el hozzájuk: amit megkezdtem, azt be is fogom fejezni; amit akarok, azt meg is valósítom - ha nem általuk, hát mások által.«Megértettem, hogy az Úr előre jelezte bizonyos előljárók halálát; ez a halál kegyelem volt számukra, mert ezáltal a nagyobb rosszat kerülték el: tévelygő életük folytatását.