8. A harangkötél

Nemcsak elragadtatásaim voltak, rengeteget szenvedtem a sátántól is. A gonosz lélek tudta, hogy Isten kezében eszköz vagyok, s hogy áldozattal, imádsággal sok lelket kell megmentenem. Amit ugyanis Jézussal megnyerünk, azt a pokol veszíti el. Kísértésekkel és megpróbáltatásokkal telt életem, midőn egyszer az ördög fölvitt a templomtoronyba, megfogta a harangkötelet, s arra akart rábírni, hogy akasszam föl magam. Úgy éreztem, hogy nincs miért tovább élnem, már-már hajlottam a kísértő szavára, ekkor hirtelen megszólalt a harang, dél volt. Elmondtam az Úrangyalát és eközben éreztem, hogy enyhül a pokol fojtogató szorítása. Estig bujkáltam a toronyban, zaklatott lelki állapotban, Jézus után kiáltva. Este, tíz körül a főnöknő zseblámpával keresve talált meg. Velem maradt, imádkozott, kedves Mária érmét ajándékozta nekem. De alig hogy távozott, megjelent előttem a sátán, egy leírhatatlanul csúf állat képében, s megszólalt: "Mit se számít, hogy most nem nyertem csatát; biztosíthatlak, halálod óráján az enyém leszel.« E pillanatban, megjelent Jézus, és a sátánhoz fordulva így szólt: "Nem lesz a tiéd, mert nem te ontottad véredet érette, hanem Én.« Ekkor testben és lélekben megvígasztalódtam, megerősödtem, és minden kételyem megszűnt.