26. A kereszt és a szenvedés szeretete

Az Úr így szólt hozzám: "Kevés olyan papi lélek van, aki szereti a szenvedést. Sok pap egyáltalán nem akar szenvedni, még kevésbé önmagat megtagadni. Ez azért történhet így, mert nem kérik Tőlem a szenvedés iránti szeretetet. A papoknak mindennap kérniök kell a kereszt és a szenvedés szeretetét önmaguk és a rájuk bízott lelkek számára.Ha ezt bizalommal megteszik, olyan mértékbén megadom nekik ezt a kegyelmet, hogy a szenvedés édessé lesz számukra, és hősies tettekre is képesek lesznek. Megsemmisítem bennük azt, ami a szeretetet kioltja; megnövelem bennük a szeretetet a kereszt és a szenvedés iránt. Sőt, még többet ígérek nekik: szeráfi szeretettel ajándékozom meg őket. Misztikus kegyelmet kapnak Tőlem, amelyek által megismerik Szívem különös titkait. Különösen a mostani ,időkben szeretném megadni ezt a kegyelmet választottaim számára.« Ez alkalommal Jézus imát is mondott: "Így imádkozzatok: Add nekem a kegyelmet, hogy szeressem a szenvedést, úgy, mint Te, Uram! Add nekem a kegyelmet, hogy úgy hordozzam a keresztet, amint Te viselted, Uram! Add nekem a kegyelmet, hogy mindenkor fölismerjem és teljesítsem akaratodat, Veled egyesüljek, és Téged mindig és mindenben megdicsőítselek, Uram! Mária, Jézus Anyja és az én lelkemnek Anyja, taníts engem arra, hogy a szenvedést, és a benső életet szeressem. Amen.« Jézus egyik látomásomban, egy papsereghez fordulva így szólt: "Papjaim, szeretlek benneteket. A bűnök sötétjéből jöjjetek Hozzám! Jöjjetek isteni Szívemhez, amely rátok vár és nyitva áll előttetek. Ez a Szív nem az Enyém, hanem mindazoké, akiket szeretek. Térjetek be ebbe a meleg otthonba, hogy fölmelegítselek, megtisztítsalak benneteket, s hogy isteni erőmmel fölruházhassalak titeket. Ehhez az egyesüléshez semmi más nem kell, mint az Irántam való szeretet! Ha így szerettek Engem, fölvezetlek titeket nemcsak a Kálváriára, hanem a Tábor hegyére is!« Itt sóhajtott az Úr, majd kisvártatva folytatta: "Ó Tábor, ó lélek, miért vagy olyan üres? Ó Golgota, miért vagy olyan elhagyatott? Ó bűn, ó test, ó pokol, miért vagy annyira népes?« »Némely pap oly mértékben el van telve önmagával és a világgal, hogy lelkében Számomra már semmi hely nincs. Ezek a papok nem akarják kegyelmeimet elfogadni. Elvetik irgalmamat, mivel azt mondják: Elég, ha szeretjük az Üdvözítőt! De azt már nem gondolják meg, hogy szeretetüknek legalább egy kicsit hasonlónak kellene lennie az Én szeretetemhez. Igy akadályozzák meg, hogy hamis szeretetüket helyettesítsem az Én szeretetemmel, s megnöveljem hitüket. A szeretet igazi tápláléka a szenvedés. Ezzel a táplálékkal táplálom mindazon lelkeket, akik Engem szeretnek, s akiket Én is szeretek.«Ekkor az Úr, kimondhatatlan szeretetével odahajolt azokhoz, akik Őt szeretik. De kimondhatatlan volt fájdalma is azon lelkek miatt, akik az Ő szeretetét és mindenhatóságát nem hajlandók felismerni. Azt mondta: »Papjaim, szeretett apostolaim! A mű, amelyet általatok akarok bevégezni, nem rendkívüli! Már évekkel ezelőtt kinyilvánítottam az Egyháznak és a világnak: bűnbánatot kell tartani! De nem hallgattak Rám. Pedig minden igaz maradt: aki nem tart bűnbánatot, meghal bűneiben. Vannak papok, akik nem élnek kegyelmi életet, s erről nem is akarnak tudomást venni. Így nem tudják, de nem is akarják elfogadni az igazi életet. Az igazi élet Én vagyok. Nálam nélkül semmit sem tehettek.« Ekkor megmutatta nekem az Úr néhány pap lelki életét. Jézust, ezekben a lelkekben, megostorozva, töviskoronásan láttam, kötéllel a nyakán, úgy, hogy állni is alig volt képes. így szólt: »Látod, szenvedek ezekben a lelkekben, mert botránkozásokat okoznak. Korholom őket, de csak azért, hogy bűnbánó életet éljenek, s Én általuk fejthessem ki üdvözítő tevékenységemet. «