27. Natália nővér gyóntatójának feladata

»Mondd, meg gyóntatóatyádnak, itt az idő, hogy beteljesedjenek szavaim: Tüzet hoztam a földre! Mi mást akarnék, mint hogy ez a tüz fellobbanjon?! Mennyi sok lelket megvilágosított már ez a tűz az ember teremtése óta! De lángja még nem tisztította meg teljes egészében a földet, fényét papjaim fogják csodálatos módon elterjeszteni, s nem lesz erő, amely kioltsa. Szeretetem tüzével egybeolvasztok eget és földet; papjaim táplálni fogják ezt a tüzet; isteni Szívem megadja ehhez a szükséges kegyelmet, és az emberek megtapasztalják, mily édes az Én igám, és mily könnyű az Én terhem.« »Papjaim által meg akarom ismételni azt, amit Én cselekedtem a jeruzsálemi templomban. Most készítem az ostort, amellyel kiűzöm először belőlük, majd általuk a Nekem szentelt lelkekből a bűnök sötét felhőit, s helyükbe saját lelkemet adom!« Valamivel később, lelkivezetőm részére, ezt diktálta nekem Jézus: »Fiam, édes fiam! Föl, föl! Menj, és keresd, mentsd a lelkeket! Menj, és vezesd vissza a tévelygő papokat nyájamhoz, hogy meggyógyítsam és szentté tegyem őket! Nem tanulni, vagy tanítani küldlek, hanem téríteni és apostolkodni! Fogd a vándorbotot, indulj a világba!« Kérdeztem az Úrtól, hová menjen. Mire az Úr így felelt: »Az ország egyik feléből menjen a másikba; azt akarom, hogy tüzem fellobbanjon a lelkekben, s a határokon keresztültörjön. Minden bűnben élő papot vissza akarok fordítani kárhozatos útjáról, éljen akárhol a világon. Ha a világ harcba indul, először kémeket küld ki; Én is harcba indulok a gonosz ellen, s azt akarom, hogy apostolaim: fiaim és szolgáim készítsék Számomra az utat.«